Kazincbarcika város
Adatok
Régió: Észak-Magyarország
Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Kistérség: Kazincbarcikai kistérség
Lakosság: 30709 fő
Terület: 36.7 km2
Népsűrűség: 836,76 fő/km2
Rang: város
Körzet hívó: 48
Fekvése
A borsodi iparvidéken, Miskolctól kb. 20 kilométerre északra, a Sajó völgyében található.
Története
Kazincbarcika, mint a neve is mutatja, több település összeolvadásából jött létre. Sajókazincot 1240-ben említik először, a 19. századig agrárjellegű település volt, majd 1850-től, a szénbánya megnyitásától kezdve az iparra helyeződött a hangsúly. Barcika Alsó- és Felsőbarcika összeolvadásából jött létre, és bár itt is nyitottak bányát a 19. század végén, itt az ipari jelleg mindvégig másodlagos maradt a mezőgazdaság mellett. Az 1920-as évek elején azonban erőmű épült, mely egész Dél-Borsodot ellátta árammal, így Barcika is vonzani kezdte a munkaerőt.
A II. világháború utáni iparosodás idején a két település egyre nagyobb jelentőségre tett szert és még inkább növekedésnek indult. 1947-ben hivatalosan is összevonták őket, egyelőre Sajókazinc néven, majd a kialakult nagyközség 1948-ban felvette a Kazincbarcika nevet. 1954-ben városi rangot kapott, ugyanebben az évben a bővülő település magába olvasztotta Berente községet. Ekkor már 11 000 embernél is több lakosa lett.
Az 1960-as években Kazincbarcika tovább fejlődött, a Borsodi Vegyi Kombinát vonzotta a munkaerőt és aktívan részt vett a város fejlesztésében. Az 1970-es években a lakosság létszáma elérte a harmincezer főt.
Az 1980-as években a bányászat és az ipar is válságba került, s a rendszerváltás éveiben ez csak fokozódott. A munkanélküliség Kazincbarcikán is jelentős méreteket öltött. A kilencvenes évek közepétől, úgy tűnik, a város a legnehezebb időket már maga mögött tudta és lassan újra fejlődésnek indulhatott. A Borsodi Vegyi Kombinát helyén a BorsodChem Rt. működik.
2000-ben Berente levált a városról és önálló községgé alakult.
Látnivalók
- Városi Kiállítóterem (időszakos kiállítások)
- Kisgaléria (fotókiállítások)
- Felsőbarcikai református templom (barokk, 18. század)
- Görög katolikus templom (1995)
- John Lennon-emlékoszlop amely 1986-ban a Kertváros II. számú Általános Iskola egyik tanárának és tanulóinak kezdeményezésére és közreműködésével készült, és a Jubileumi park egyik sétánya mellett állott. Az oszlopot vandál kezek tönkretették, és sajnos, mára csak fényképfelvétel maradt róla.[forrás?]
- Főtér (tervezte Hofer Miklós, 1952)
Híres szülöttei
- Egressy Béni (1814-ben született Sajókazincon, a helyi református lelkész fiaként)
- Itt született Lipcsei Péter labdarúgó 1972-ben
- Burgkirchen, Németország
- Dimitrovgrád, Bulgária
- Knurow, Lengyelország
- Swidnica, Lengyelország
- Nagyrőce, Szlovákia
- Nagyszentmiklós, Románia
- Técső, Ukrajna
Képgaléria
Kazincbarcika látképe
Következő községek
Kázsmárk | Kazsok | Kecel | Kecskéd | Kecskemét | Kehidakustány | Kék | Kékcse | Kéked | Kékesd | Kékkút | Kelebia | Keléd | Kelemér | Kéleshalom | Kelevíz | Kemecse | Kemence | Kemendollár | Kemeneshőgyész | Kemeneskápolna | Kemenesmagasi | Kemenesmihályfa | Kemenespálfa | Kemenessömjén | Kemenesszentmárton | Kemenesszentpéter | Keménfa | Kémes | Kemestaródfa | Kemse | Kenderes | Kenéz | Kenézlő | Kengyel | Kenyeri | Kercaszomor | Kercseliget | Kerecsend
További községek
Kékcse | Kunszentmárton | Fábiánháza | Gyulakeszi | Látrány | Újkér | Pánd | Ózd | Fertőrákos | Homokmégy | Szilsárkány | Szigethalom | Telekgerendás | Szente | Sárok | Abaújkér | Mád | Narda | Nemesborzova | Kács | Rudabánya | Egyházashetye | Nagyszekeres | Fadd | Zákány | Rábacsécsény | Pusztazámor | Őrbottyán | Zalaerdőd | Alsódobsza | Szomód | Felgyő | Oroszi | Zimány | Ágasegyháza | Szada | Tanakajd | Horvátlövő | Agyagosszergény | Rápolt | Kám | Dunaszentpál | Pusztaszabolcs | Kiskunmajsa | Okány | Görbeháza | Orosztony | Kishódos | Örvényes | Csököly
